Elmúlt korok elmúlt partján, mesén, regén túl,
Boldoghonnak jó gazdája, a Napot Nézõ Úr,
tovább indult, útra lépett, a Felsõ Világba,
S útravalóul, így dalolt a legkisebb, a táltos fiának:
Mikor látod, ahogy érzed az úton lelkemet,
temesd hajnalnak eljöttekor a földbe szívemet,
temesd mélyre, föld ölébe, csak esõ találjon rá,
búvópatak megsimítsa, könnyei közt daloljon hozzá.
Vigye hátán, napvilágra, mezõ ölébe,
madár lássa szálljon rája, röpüljenek égre,
égen széllel tovább száll majd, a csillagokba, fel,
csillagok közt csillag legyen, s mindörökre a Naphoz énekel.